Ezer négyzetméter zöldfelület rendezése, pihenőhelyek, mini játszótér és napozóterasz kialakítása – egyebek közt ezek valósulnak meg a 150 millió forintos támogatásnak köszönhetően július elsejére a komáromi szabadstrandon.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója februárban bejelentette: elindul hazánkban, így a Dunakanyarban a strandfejlesztési program. Ennek köszönhetően többek között a koppánymonostori városrészen egykor virágzó Duna-parti szabadstrand július elsejétől modern környezettel újra megnyitja kapuit.
Czita János alpolgármester elmondta, a strandfejlesztési tervezet célja a természetes vízi strandok megújítása, ezáltal a látogatók igényeinek megfelelő színvonalú turisztikai célpont kialakítása.
Az önkormányzat 150 millió forint fejlesztési támogatást kapott a kormánytól, hogy rendbe tegye a komáromi Duna-part-szakaszon található szabadstrandot – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette: a fejlesztést az önkormányzat tulajdonában lévő csaknem ezer négyzetméteres területen valósítják meg.
A beruházás tartalmát úgy alakították ki, hogy figyelemmel voltak a terület adottságaira. A fejlesztésnek köszönhetően tereprendezés, lépcsők és járdák kialakítása, ingyenes vízvételi pont létesítése, padok és utcabútorok kihelyezése, pihenőhelyek, mini játszótér, emellett kisgyermekekkel használható családbarát vizesblokkok, öltözők, valamint baba-mama „szoba” kialakítása is megvalósul. A parton kerékpártároló is épül, emellett biztosítják a szelektív hulladékgyűjtést, valamint a vízből mentéshez és elsősegély-ellátáshoz szükséges eszközök is rendelkezésre állnak majd.
– A telepített konténerek árvíz esetén biztonságos helyre áthelyezhetők – emelte ki Czita János. Kitért rá, hogy a projekt rövid távú célja egy családbarát, biztonságos szabadstrand létrehozása, összekapcsolva a terület szomszédságában kialakított kajak-kenu kikötőhellyel.
Hosszú távú célja a további fejlesztések megvalósításával egy új turisztikai vonzerő, családbarát pihenőhely kialakítása, amely tovább bővíthető az új Duna-hídhoz vezető sétány kialakításával, valamint a monostori erődnél lévő partszakasz további bekapcsolásával – fogalmazott az alpolgármester.
Czita János azt is elmondta, 2021-re elkészülhet az EuroVelo 6 kerékpárút komáromi szakasza is, melyet a tervek szerint idén kezdik el megvalósítani. forrás: KEMMA.HU