XXV. Fudokan Európabajnokság

Az elmúlt hétvégén a lengyelországi Katowicében került megrendezésre a XXV. Fudokan Európabajnokság, ahol szűkebb hazánkból Buzás Tamás, és Csajághy Levente a Magyar Fudokan karate válogatott tagjaként, és Filep Imre megbízott edzőként vettek részt.

Sajnos vírushelyezt miatt, közel két éve, nem vettek részt világversenyen, így az eddigi felkészülésben bízva vágtak neki a versenynek.

Bízva abban, hogy az elmúlt három világversenyről is bajnoki címmel hazatérve, tudják folytatni a hagyományt.

A bajnokságra 21 országból érkeztek versenyzők, ami kevesebb az  eddigiekhez képest, de a megjelentek nagyon magas színvonalat képviseltek.

A U 21-es korosztályba felnőve, elsőévesként, mind két komáromi induló érmet nyert! Csajághy Levente, megvédve a 2018-ben első ízben nyert bajnoki címét, most újra Európabajnok lett, az eggyel idősebbek közötti kategóriában, valamint Buzás Tamás harmadik lett.

Filep Imre a Tempósok edzője kiemelkedőnek ítélte meg a szereplést, mivel a májusi Magyarbajnokság óta nem tudtak versenyezni, s ennél szebb dolog nincs egy edző életében, mint amikor óvodás kortól felnevelve, szinte már majdnem felnőttként ott állnak versenyzői a dobogón, és az ő eredményének tiszteletére játsszák el a Magyar Himnuszt.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020