Így vonatkozik a hitelkártyákra a moratórium

Míg az nagyjából egyértelmű volt, hogy a rendszeres havi törlesztésű hiteleknél hogyan működik a törlesztési moratórium, addig a speciálisabb esetnek tartott hitelkártyáknál és a folyószámlahiteleknél nem volt egyértelmű, hogyan terjeszthető ki a moratórium, holott az erről szóló rendelet ezekre a hiteltermékekre is vonatkozik. 

A jegybank most az MTI-nek adott válaszában tisztázta a gyakorlatot ezeknél a termékeknél: 

A futamidővel nem rendelkező hitelek (mint a hitelkártya és a folyószámlahitel) március 18-ig már felvett összegei esetén az MNB értelmezése szerint a moratórium lezárultával, jelenleg 2020. december 31-ét követően válik esedékessé a visszafizetés. A moratórium alapján a szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik.

Ez tehát azt jelenti, hogy a március 18-ig kihasznált hitelkeretre vonatkozik a moratórium.

Szintén egyenlő részletekben kell visszafizetni a felgyűlt kamatot

Az MNB azonban – a jogalkotó céllal összhangban – elvárja a futamidővel nem rendelkező termékek esetén is, hogy az ezekből eredő elmaradt kamatbevételek moratóriumot követő rendezése se egyszeri törlesztéssel, hanem hosszabb időszakra szétosztva valósuljon meg.

Az MNB álláspontja szerint az ügyfél és a hitelező közös megegyezésén kell alapulnia annak, hogy a meg nem fizetett tartozását az ügyfél milyen időtávon fizesse vissza. Tekintettel arra, hogy a hitelkártyák, folyószámlahitelek esetében jellemzően kisebb hitelösszegekről van szó, elfogadható, ha ez az időszak például a bankszektor által javasolt 12 hónap lenne.

Visszatörleszthető az elhasznált keret

Arra is van lehetőség, hogy a moratórium helyett tovább törlesszünk. Ehhez nyilatkozni kell a hitelkártyát kibocsátó banknál.

Az alábbiak szerint jelezhetjük már egyes bankoknak, hogy folytatnák a törlesztést:

OTP Bank: netbankon vagy weboldalon keresztül tehetjük meg a nyilatkozatot. Ezek után a márciusi és áprilisi záráskor fennálló tartozást átutalással kell rendeznünk, akkor is, ha csoportos beszedési megbízással fizettünk eddig. A beszedés beállítása az áprilisi zárást követően lép automatikusan újra érvénybe.

Erste Bank: nyilatkozhatunk az Erste NetBankban.

Budapest Bank: nem kell külön nyilatkozni, az eddig megszokott módon rendezhetjük a kintlevőséget.

Takarékbank: telefonon vagy postai úton jelezhetjük törlesztési szándékunkat.

A visszatöltött hitelkeret a megszokottak szerint újból felhasználható, de arra már nem vonatkozik az automatikus moratórium.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!