Komáromi ezüst a junior vb-n

A komáromi Pekler Zalán ezüstérmet nyert vasárnap a juniorok között a kisöbű szabadpuska fekvő testhelyzetű számban a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő-világbajnokságon. Az ifjúsági olimpiára készülő 18 éves sportoló 619.1 körrel zárta a 60 lövéses versenyt. Nem kellett volna sok az aranyhoz sem, a norvég Karlsen csupán hat tizeddel előzte meg a magyar versenyzőt.. Pekler a magyar küldöttség második érmét szerezte meg a vb-n, szombaton a junior női sportpisztolyos csapat végzett a harmadik helyen.

„Nem vagyok teljesen elégedett eddig, mert bár a vegyescsapatban elért hetedik hely nem rossz, az egyéni tíz méteres szám nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem vagyok letörve, hiszen van még két versenyszámom. Ráadásul ezekben van igazán esélyem az éremszerzésre, hiszen tavaly a fekvőben nyertem Európa-bajnokságot, míg az összetettben második voltam. Mostanában jól is megy az összetett, úgyhogy bizakodó vagyok” ‒ nyilatkozta két nappal ezelőtt a komáromi fiú, aki kiválóan kezdte a vasárnapi versenyt, 105-ös első körével abszolút a mezőny legjobbja volt. A második és harmadik sorozat már kevésbé sikerült jól, de aztán ismét feljavult a teljesítménye. Az utolsó lövések azonban nem találtak megfelelő célt, így ‒ csupán hat tizeddel elmaradva az első helyezett norvég Karlsentől ‒ a második helyen fejezte be a versenyt.

Légfegyveres világbajnokság. Csangvon. Juniorok.
Szabadpuska fekvő. Egyéni. 50 méter.
Fiúk: 1. Benjamin Tingsrud Karlsen (norvég) 619.7; 2. Pekler Zalán 619.1; 3. William Shaner (amerikai) 618.2 … 18. Vas Péter 614.6; 46. Prágai Patrik 603.3
Leányok: 1. Qiaoying Zhang (kínai) 622.2; 2. Rebecca Koeck (osztrák) 619.5; 3. Aleksandra Szutko 619.3 (lengyel) … 29. Toma Dorina 612.1; 36. Gáspár Lalita 608.6; 38. Horváth Lea 607.9

forrás: nemzetisport.hu

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020