Szerző
KTV 4181 posts 0 comments
Hamarosan megújul a komáromi református templom tornya
Október első napjaira befejeződnek a komáromi református templom tornyának felújítási munkálatai. Idén 100 éves a!-->…
Könyvet írt Zichó Viktor
Zichó Viktor egy nem mindennapi élménybe csomagolt kihívásra vállalkozott 2019 júliusában. Két keréken elindult!-->…
Pihenőpadokat helyeztek ki Koppánymonostoron
Pihenőpadokat helyeztek ki a monostori városrészen. A tervek szerint mindegyik pad mellé hulladékgyűjtő kerül!-->…
A pék mesterséget mutatták be a Szőnyi Lovas Egyesület rendezvényén
A Szőnyi Lovas Sportegyesület által indított „Mesterségek nyomában” című sorozat következő állomásán a pék szakma!-->…
Örömtáncot jártak az Alzheimer világnapján
Örömtáncot jártak szerda délután városunk szépkorúi a Szabadságtéren. Megmozdulásuk fő célja, hogy együttérzésüket!-->…
Autómentes nap a városban
Különböző környezetvédelmi programok mellett, óriás társasjátékokat, kerékpáros ügyességi feladatokat és trükkös!-->…
Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülésének 90. évfordulójára emlékezett az…
Megtartotta hagyományos, éves összejövetelét az Endresz Csoport szeptember 17-én. Az eseményen Endresz György és!-->…
Ovilimpia a Kistáltos óvodában
14. alkalommal rendezett "ovilimpiát" a Kistáltos óvoda. A sportos délelőttön az ovisok szüleikkel teljesítették!-->…
A tisztaság fél egészség?! -fürdők a római korban
Nyílt napot tartott a Komáromi Klapka György Múzeum és az Elte BTK régészettudományi intézete szeptember 18-án,!-->…
A Mol Magyar Kupa harmadik fordulójában az első osztályú Mezőkövesdet fogadta a…
A Mol Magyar Kupa harmadik fordulójában az első osztályú Mezőkövesdet fogadta a Komárom. A hazai alakulat végül!-->…