130 mázsa pontyot telepítettek a Dunába

A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) – közölte a szervezet elnöke.

            Zoltai Dániel elmondta, a telepítést a járványhelyzet ellenére végrehajtották, mert a teleltetőkben lévő, legyengült immunrendszerű halakat ki kellett helyezni új életterükbe.

            Az elnök kiemelte, hogy a szövetség 58 tagegyesületének többsége határozatlan időre megszüntette a napijegyek és a horgászengedélyek értékesítését.

            Ajánlják, ha megyénk Duna szakaszain és a még üzemelő horgászvíz területeken való horgászat mellett döntenek a járványveszély alatt, minél körültekintőbben járjanak el. Tömegközlekedést ne használjanak, barátok, kisebb társaságok ne induljanak együtt horgászni.

            A megváltozott jogrend alapján viszont a horgászhelyeken a családtagnak nem minősülők 5 méteres távolságot tartsanak egymástól, kerüljék a társas érintkezés megszokott formáit! Ellenkező esetben a halőr a horgászatot sikertelen felszólítás után megszüntetheti.

            A KEMHESZ azt ajánlja, hogy a 65 év feletti horgásztársak a veszélyhelyzet fennállása alatt a horgászati tevékenységet szüneteltessék.

            A KEMHESZ hétfőtől távoktató anyagot helyez el közösségi oldalán, mivel jelenleg szünetelnek a horgászvizsga felkészítők, a közel egy órában Osvald Zsolt, a szervezet ügyvezetője mondja el a vizsga előtti ismertetőt. Az anyagot akár többször is megnézhetik a horgászok, így készülhetnek alaposabban a vizsgára.

            A telepített halak a Somogy megyei Patosfáról érkeztek, a nyolcvan mázsát kitevő háromnyaras pontyok átlagos súlya eléri a 2,2 kilogrammot. A telepítésre azért van szükség, mert természetes szaporulat nem fedezi a horgászok igényeit.

            A Duna-ágakba kijuttatott halak általában hosszabb ideig a telepítés helyén maradnak. Ősszel a szövetség a mostanihoz hasonló nagyságrendű telepítést tervez – ismertette Zoltai Dániel.

HÁTTÉR

            A KEMHESZ 58 tagegyesület közös szervezete, összesen mintegy 19 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermek horgásszal. A szövetség fő feladata a megye horgászainak és horgászegyesületeinek érdekképviselete, érdekvédelme.

            A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán. Különös figyelmet szentel az élővizek megóvásának, és ismeretterjesztő munkát végez, hogy a gyermekek figyelmét felhívja a környezetvédelemre és a környezettudatosságra.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020