Visszatekintő

Január 4-én életének 94. évében elhunyt Pados József székesegyházi kanonok, nyugalmazott plébános. 1930-ban született, a bencés gimnáziumi tanulmányok után jelentkezett a győri szemináriumba, 1954-ben szentelték pappá. Az egyházmegye sok településén teljesített kápláni szolgálatot. Mocsától Hegyeshalomig, később Petőházán volt plébános és onnan került 1992-ben Komáromba. Itt huszonnégy éven át szolgálta a komáromi, szőnyi és a koppánymonostori híveket. Pados József 2011-ben vehette át Komáromban a Pro Urbe díjat kimagasló egyházi munkájáért, a komáromi katolikus hívek lelki- és erkölcsi gondozásáért, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola- és Óvoda megszervezéséért. Pados József atya üdvösségéért a szentmise áldozatot a komáromi Jézus szíve- templomban mutatják be január 10-én 10 órakor, ezt követően helyezik örök nyugalomra a templom kriptájában. Pados József atyát a Komáromi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020