Mennyi embert kell mindenképpen beoltani?

A nagy koronavírus számháború – mennyi embert kell mindenképpen beoltani?

1 millió 942 ezer 65 évnél idősebb ember él Magyarországon, mely a népesség egyötödét jelenti. Lélekszámuk Budapesten eléri a 367 ezer főt. Közel kétmillió embert kellene tehát beoltani a koronavírus elleni vakcinával, hogy ne fusson fel a halálozás. Ehhez jönnek még hozzá a 18-64 éves korosztály krónikus betegei, melyek száma meghaladja a 2 millió 400 ezret. Utóbbiak esetében viszont jó hír, hogy nem minden krónikus betegség jelent számottevő kockázatot a koronavírussal szemben.

Orbán Viktor bejelentése alapján e hét elejétől új szakasz indul, elkezdődik a regisztráció alapú oltás. A miniszterelnök nyilatkozata szerint az oltás jól halad, az egészségügyi dolgozók, valamint a szociális otthonokban élők és dolgozók oltásával a múlt hét végéig végeztek.

Az oltási sorrendben az idősebbek és a leginkább sérülékenyek vannak elöl.

Orbán Viktor kiemelte továbbá, ha nem jön kínai vakcina, március elejéig 880 ezer embert tudnak beoltani, ha lesz kínai oltóanyag, ezt megkétszerezhetik, ha pedig lesz orosz vakcina is, még gyorsabb lesz az oltás.

Jelenleg 373 ezer 80 évnél idősebb ember él Magyarországon. Számukra kritikus fontosságú, hogy minél előbb megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Az alábbi grafikonon hazánk lakosságának életkor szerinti megoszlása látható.

Forrás: KSH

Korcsoportok

A lakosság 20 százaléka, vagyis 1 millió 942 ezer ember 65 évnél idősebb. Lélekszámuk Budapesten eléri a 367 ezer főt.

A következő táblázat Magyarország és Budapest lakónépességének korcsoportok szerinti megoszlását összegzi (fő és százalék).

 OrszágBudapestOrszágBudapest
korcsoport2020202020202020
0-191 909 000304 60919,517,4
20-291 172 033217 81312,012,4
30-391 271 926268 78813,015,4
40-491 587 748296 32516,316,9
50-591 235 206198 81512,611,4
60-64651 37996 7736,75,5
65-69643 679112 4826,66,4
70-74482 48791 3214,95,2
75-79377 27874 8373,94,3
80-84239 19444 8712,42,6
85-89134 35127 8191,41,6
90-X65 24515 7630,70,9
Összesen9 769 5261 750 216100100
Forrás: KSH

Krónikus betegek

A kevésbé veszélyeztetett 18 és 64 év közötti korosztályban 6 millió 118 ezer fő tartozik. Közülük nagyságrendileg 2 millió 400 ezer fő krónikus betegségben szenved a növekedés.hu számításai szerint. Kedvező hír ugyanakkor, hogy nem minden krónikus betegség jelent számottevő kockázatot a koronavírussal szemben.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es felmérése alapján a lakosság közel fele, 48 százaléka krónikus betegséggel küzd.

A krónikus betegek aránya az életkorral párhuzamosan emelkedik. A 15–17 évesek egyötödének, a 65 évesek és annál idősebbek 77 százalékának volt krónikus, hosszantartó egészségi problémája. A krónikus betegek aránya a 15–17 évesek kivételével mindegyik korcsoportban a nők körében magasabb volt, mint a férfiaknál.

A krónikus betegségek az alábbi grafikon szerint jelentkeztek a lakosságnál.

A leggyakoribb krónikus betegség a magasvérnyomás-betegség, amelyben majdnem minden harmadik magyar szenved. Ezt követi két mozgásszervi betegség: a lakosság egyötöde küzd derék- és hátfájással, 15 százaléka pedig ízületi porckopással.

Egészségi állapot

A KSH felmérése alapján 2009 és 2019 között emelkedett azoknak az aránya, akik jónak vagy nagyon jónak ítélték egészségüket. 10-ből 9-en minimum kielégítőnek, 6-an jónak vagy nagyon jónak tartották azt 2019-ben. Bár a nemek közötti különbség némileg csökkent, a férfiak továbbra is egészségesebbnek érzik magukat, mint a nők.

/forrás: novekedes.hu/

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020