Újabb 66 testkamera állt munkába

A MÁV-START a már meglévő 108 mellé további 66 darab új testkamerát telepített az eddigieken túl új helyszínekre is: a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára.

A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera alkalmazása. Az utóbbi években a vasúttársaság intézkedéseinek köszönhetően csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon. 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 tettlegesség; 23 tettleges becsületsértés; 3 pedig verbális agresszió volt a kollégák személyét közvetlenül vagy közvetetten veszélyeztető esemény. Nyolc napon túl gyógyuló sérülés egyszer történt. Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül; érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt. 2020-ban a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel volt.

A hasonló esetek megelőzése érdekben 2020-ban csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek. Az incidensek elkerülésének érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon.

A testkamerát, annak hivatalos bemutatóját követően 2019. szeptember 1-étől vehették használatba jegyvizsgáló munkatársaink összesen 12 telephelyen 103 darab eszközt. 2020-ban újabb beszerzés történt, amely keretében 66 darab kamera érkezett. A MÁV-START további testkamerák beszerzését tervezi.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020