A héten érkezhet az orosz vakcinaminta Magyarországra

A héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban. Szijjártó Péter kifejtette: lezajlott az egyeztetés vakcinaügyben az orosz kormány delegációjával. Mivel az emberek életéről van szó, tilos átpolitizálni a vakcinabeszerzés kérdését – mondta. Úgy vélte, “aki politikát csinál a vakcinabeszerzésből, az a magyar emberek életével játszik”. A járvány ugyanis nem ismer sem földrajzi irányultságot, sem politikai ideológiát – magyarázta. Hozzátette: ez a járvány emberek életét veszélyezteti, ezért egyértelműen az a kormány kötelessége, hogy a lehető legtöbb forrásból, a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb oltóanyagot szerezze be. Közölte: ennek jegyében tárgyaltak most az orosz kormánnyal, és előrehaladást értek el. Már csak az utolsó orosz egészségügyi minisztériumi engedély hiányzik ahhoz, hogy a jövő héten tíz dózis vakcinamintát küldjön Oroszország, és az ígéretek szerint a jövő hét elején megkapják az engedélyt, így a jövő hét folyamán első európai országként Magyarországra érkezik az orosz oltóanyag – mondta. Megjegyezte: ezt a mintát a magyar hatóságok laboratóriumi vizsgálat alá vetik, hogy a legbiztosabb döntést hozhassák az oltóanyag magyarországi használhatóságáról. A külügyminiszter kitért rá: emellett folytatták a tárgyalásokat az oltóanyag esetleges magyarországi gyártásáról. Az a magyar vállalat, amely képes erre, megkapta az összes orosz előkészítő dokumentációt, és a jövő héten már világos menetrenddel fognak rendelkezni arról, hogy milyen ütemben, milyen kapacitást tudnak e cél szolgálatába állítani – mondta Szijjártó Péter.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020