Ember lenni mindig, minden körülményben

Városunk díszpolgára, dr. Pákh Tibor a minap ünnepelte 95. születésnapját. A jeles alkalomból dr. Molnár Attila polgármester és Horváth Gyula korábbi sporttanácsnok otthonában köszöntötték fel.

Dr. Pákh Tibor 1924-ben született Komáromban. Jogi tanulmányait megszakítva katonaként szovjet fogságba esett, és csak 1948 őszén térhetett haza. 1949-ben jogi doktori oklevelet szerzett. Műszaki fordító, majd később ügyvédjelölt lett. Mivel kulák listára került, így a kamarai tagságából 1955-ben törölték. 1956. október 23-án részt vett a forradalmi tüntetésen, 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült. 1960-ban írásaiért a katonai bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélte, ahol éhségsztrájkot folytatott újra tárgyalásáért. A börtönbeli megpróbáltatások eredményeként 1971-ben elmebeteggé nyilvánították, majd rendőri felügyelet mellett szabadlábra helyezték. Szabadulását követően fordítóként dolgozott, s rendszeres tagja volt az illegális ellenzéki megmozdulásoknak. Élete során többször letartóztatták. 1992-ben New York állam Nassau megyei jogászkamarája tiszteletbeli taggá, Podkowa Lesna díszpolgári címmel tüntette ki.

„Tizenöt évet kaptam, de valójában kötelet akartak adni. A gyűjtőben ültem a legtöbbet, ott ért 1963-ban az úgynevezett amnesztiarendelet. Engem és sok száz társamat nem engedtek ki. Folyamatosan zaklattak, brutálisan próbáltak megtörni. Öt éven keresztül inzulinsokkal, elektrosokkal és a központi idegrendszerre ható nyugtató gyógyszerekkel kínoztak. Volt úgy, hogy három injekciót kaptam és utána sokkoltak. Az Úristen különös kegyelméből azonban mégis életben maradtam” – emlékezett vissza a börtönben töltött időre Pákh Tibor.

A teljes visszaemlékezést itt olvashatjuk.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!