Győzelemmel kezdett hazai pályán a Komárom

Hazai környezetben az NB III-as bajnokságot a Komárom VSE labdarúgó csapata nyerte, amely második szezonbeli meccsén a Nagykanizsa együttesét győzte le 4-2-re a Molaj Sporttelepen.

Az itthoniak már a 4. percben megszerezték a vezetést, ugyanis Hajba Tamás jobb oldali beadására Tóth Patrik érkezett és bólintott a vendég kapuba. A játék a gól után, a vendégek kapuja előtt zajlott, egészen a félidő feléig, amikor a nagy hőség miatt a játékvezető ivószünetet rendelt el. A rövid pihenő a vendégeknek kedvezett, ugyanis nem sokkal később kiegyenlítettek Somfalvi Gábornak köszönhetően. A félidő hajráját azonban megnyomták a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Tóth Patrik remek egyéni megmozdulása után lőtte ki a hosszú sarkot, majd 2 perccel később percre rá Kenesei Krisztián szabadrúgásból növelte a csapatunk előnyét.

A második játékrészben továbbra is Komárom dominált, aminek köszönhetően a csereként beállt Végh Tibor találatával már 3 gólos volt az előny. A nagykanizsaiak ezután sem adták fel, küzdöttek és egy kontratámadás után megszerezték második góljukat, ezzel beállítva a 4-2-es végeredményt. A találkozó vége sajnos nem a labdarúgásról szólt, többször is összeszólalkoztak a játékosok, végül egy szabálytalanság után a hazaiak játékosát, Csernák Martint kiállította játékvezető.

A komáromiak trénere a találkozó után elmondta, hogy nagyjából kézben tudták tartani a mérkőzést, mert jó pillanatokban rúgták a gólokat.

„Az első félidő vége előtt sikerült megszereznünk a harmadik gólunkat, ami sokat számított. Azonban a játék minőségével nem voltam megelégedve. Igaz erre nem szerencsés hivatkozni, de az extrém meleg rányomta a bélyegét a játékunkra. A fejek nem voltak olyan tiszták, mint amilyen tisztának kell lenniük a minőségi focihoz. De összességében sikerült itthon tartanunk a három pontot. Ez a legfontosabb” – emelte ki Bozsik Péter.


(komaromhirado.hu)

Olvasd el ezeket a cikkeket is!