Országúti bicikliverseny miatt útlezárások lesznek a térségben

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a közlekedőknek többfelé is augusztus 11-én, mivel akkor zajlik le Komárom térségében az ötödik Brigetio országúti mezőnyverseny. A megmérettetésen amatőr és igazolt biciklisek mérik össze erejüket és kitartásukat 45 és 97 kilométeres távokon.

Idén már ötödik alkalommal zajlik le a Brigetio országúti mezőnyverseny, amelyen várhatóan a hazai amatőrök színe-java ott lesz. Mellettük profi versenyzőkre is számítanak a szervezők, nekik ugyanis egy abszolút, pénzdíjas kategóriát is létrehoztak.

„Idén a rajt-cél terület is megújul, ugyanis a Csillagerőd mellől indulnak és érkeznek majd a versenyzők” – mondta el a Helyi Híradóknak Gregor Zoltán. A Brigetio Kerékpár SE elnöke hozzátette: most is két távon mérhetik össze erejüket és kitartásukat a kerékpározók. A 97 kilométeres hosszútávon 640 méter szintkülönbséget, míg a 45 kilométeres rövidtávon 188 métert kell leküzdeniük a résztvevőknek. Mindkét táv egyszerre 10 órakor lassú rajttal indul, de később különválasztják a bicikliseket, így nem fognak összekeveredni a különböző távokon versenyzők.

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is hirdettek a szervezők csapatversenyt, amelyen minden legalább 8 kerékpárost nevező együttes részt vesz. A csapat versenyzőinek idejét a küzdelem végén összeadják és az első három gárdát különdíjazásban részesítik a rendezők.

Az előkészületek jelenleg is zajlanak. A Brigetio Kerékpáros SE vezetése és a Magyar Közút szakemberei nemrég bejárták a verseny teljes útvonalát. A szervezők ígéretet kaptak, hogy a rajtig az esetleges úthibákat kijavítják, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között tudják megtartani az eseményt.

A verseny idején forgalomkorlátozásokra kell számítani a közlekedőknek a városban, valamint a Komárom – Nagyigmánd – Kocs – Mocsa – Komárom, illetve a Komárom – Nagyigmánd – Kocs – Tata – Kömlőd – Dad – Császár – Kisbér – Nagyigmánd – Komárom útvonalon.

Augusztus 6-én éjfélig még van lehetőség előnevezésre, utána már csak a helyszínen lehet regisztrálni a megmérettetésre.

(komaromhirado.hu)


Olvasd el ezeket a cikkeket is!