71 KILOMÉTERNYI SZAKASZON ÚJUL MEG AZ M1-ES AUTÓPÁLYA

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az idei évben minden eddiginél nagyobb volumenben folytatódik az M1-es autópálya felújítása. A Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalakon összesen 71 pályakilométernyi szakasz újul meg Tatabánya és Budapest között, mindkét irányt érintve. A munkálatok az eddig is megszokott sávelhúzásos terelés mellett valósulnak meg, a tervek szerint jövő év végéig. A bruttó több mint 22 milliárd forintos beruházás első ütemében augusztus 6-án kezdődik el a terelés kiépítése.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, kormányzati támogatásból 2018-ban megújult az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjától kezdődően egy 2,5 kilométeres szakasz, illetve szintén azon a pályaoldalon a 28-as és 40-es kilométerszelvények közötti 12 kilométeres rész. Az idei évben szintén a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Tatabánya térségében újulhatott meg az 54-es és 61-es kilométerszelvények közötti szakasz. Júliusban a korábban bejelentett előkészítő munkákat végezték el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei, mintegy 3000 tonna aszfalt felhasználásával, így az előzetes terveknek megfelelően augusztusban elkezdődik az M0-s autópálya és Tatabánya-Újváros közötti eddig kimaradt szakaszok felújítása is, ami mindkét pályaoldalt érintve összesen 71 pályakilométernyi szakaszt érint majd. A felújítási munkák mindkét pályaoldalon 2019 augusztusától előreláthatóan 2020 novemberéig tartanak majd. A munkák során többek között összesen több mint 280 ezer tonna aszfaltot építenek be a szakemberek. A beruházás teljes költsége meghaladja a bruttó 22,2 milliárd forintot, amelyet a központi költségvetés biztosít.

Elsőként az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 19-es és 31-es kilométerszelvények között, vagyis Biatorbágy és Herceghalom között kezdődik el az ideiglenes forgalomkorlátozás kiépítése 2019. augusztus 6-7. között, majd augusztus 13-15. között folytatódik Bicske és Tatabánya között. A munkálatok idejére úgynevezett 2+1+1-es terelés kerül kiépítésre, aminek során a munkálatokkal érintett oldalon egy forgalmi sáv lesz járható, és egy forgalmi sáv az autópálya ellentétes oldalára kerül átterelésre. A munkálatok által nem érintett pályaoldalon a teherforgalmat a leállósávra terelik, mellette pedig a haladó sávot a személygépjárművek vehetik igénybe.

A felújítási munkák érintik a zsámbéki pihenőhelyet, illetve a zsámbéki és a sasfészektói csomópontot. A kivitelezési munkálatok alatt augusztus hónapban lezárják a zsámbéki pihenőhelyet a Budapest felé vezető oldalon. A herceghalmi csomópontban pedig nem lehet Győr irányából le- és Budapest irányába felhajtani. A csomópont részleges lezárásának idejére Herceghalom térségét a kijelölt terelőúton a 22-es kilométerszelvényben lévő Sasfészek-tó csomópontból lehet megközelíteni. Szeptember közepétől október közepéig a Sasfészek-tó csomópont kerül részlegesen lezárásra. Ezen időszakban nem lehet itt Győr irányából le- és Budapest irányába felhajtani. Biatorbágy és a Sasfészek-tó környezete a zárási időszak alatt a herceghalmi csomópontból lesz megközelíthető. A lezárási időszakon kívül a csomópontok és pihenőhelyek igénybevételéhez a járművezetőknek a Budapest felé vezető oldalon kell maradniuk

A Győr felé vezető pályaoldalon a felújítási munkák érintik a bicskei és a tatabánya-óvárosi csomópontokat, illetve az Óbarok pihenőhelyet. A csomópontok nem lesznek lezárva, de a lassító és gyorsító sávok rövidítésére, illetve hiányára kell számítaniuk a közlekedőknek. Az autópálya Győr irányába vezető oldalának felújítása során az óbaroki pihenőhelyet is lezárják, várhatóan október közepe és október vége közötti időszakban. A csomópontok és a pihenőhely igénybevételéhez a járművezetőknek itt majd a Győr felé vezető oldalon kell maradniuk.

Az autópálya jelentős forgalma miatt nagyobb torlódások alakulhatnak ki a felújítási munkák idején, annak ellenére, hogy továbbra is 2×2 sávos áteresztő kapacitása lesz a pályának, ezért amunkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek arra is felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az előjelzéseket figyelve, a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseknek megfelelően, a sebességkorlátozásokat betartva, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett az ott dolgozók és saját biztonságuk érdekében.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020