Méltó helyen nyugszanak az I. világháború hősei Komáromban

Emlékhelyet avattak pénteken a Csillag erőd szomszédságában. Még 2016-ban a Honvédelmi Minisztérium pályázatot írt ki a Magyarországon található első világháborús helyek felújítására, amelyen a város több mint ötmillió forintot nyert.

Turi Bálint alpolgármester az átadón elmondta, az önkormányzat ugyanekkora összeggel járult hozzá a hősi temető helyreállításához. Köszöntője után Oláh Kálmán Pro Urbe díjas pedagógus mondta el Bálint Ferenc hadtörténész gondolatait, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni az eseményen.

– Mi, akik most összegyűltünk itt, tudjuk, mit rejtenek ezek a hantok. Térjünk haza innen úgy, hogy megfogadjuk: átadjuk ezt a tudást a jövő nemzedékeinek. A tudást, hogy Komáromban van egy talpalatnyi föld, ahol a háború hősei nyugszanak – fogalmazott a hadtörténész.

Az emlékhelyet Bros Gergely római katolikus plébános megszentelte, és Máté László református esperes is megáldotta. Az eseményen Gál László Latinovits-díjas versmondó és Vida Vendel, az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola növendéke közreműködött műsorral.

Végül a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit az emlékműnél, amelyet Siklósi József Ybl-díjas főépítész tervezett. A terület rendbetételét és az emlékpark kialakítását a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. végezte.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020