Még lehet nevezni az Európában is egyedülálló komáromi futóversenyre

Eddig mintegy ötszáz előnevezést fogadtak a szervezők a 45. Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóversenyre, még azonban van lehetőség jelentkezni a megmérettetésre. Az előnevezők között már szerepel, a 10 ezer méteres futás női magyar bajnoka, Kácser Zita is.

Tavaly csaknem 450 gyermek és mintegy 1000 felnőtt vágott neki a 44. Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóversenynek, amely évről-évre egyre népszerűbb.

„Idén is hasonló nevezési számra számítunk” – mondta el a Helyi Híradóknak Sárosdi Edit. A verseny egyik főszervezője hozzátette: még van lehetőség elektronikus előnevezésre is, emellett április 26-án a Tatabányai SZC Kultsár István Szakgimnázium és Szakközépiskolájában, április 27-én a rajt helyszínén, az észak-komáromi Városi Sportcsarnoknál 12 és 15 óra között, valamint a verseny napján 10 óráig még regisztrálhatnak az indulók.

Kitért arra is, hogy azok a versenyzők, akik április 22-ig előneveznek, azok a jubileumi futóverseny emblémájával ellátott pólót is kapnak.

„A verseny elsődleges célja idén is a futás népszerűsítése, valamint az egészséges életmódra való nevelés, valamint a két Komárom hírének öregbítése. A Komárom – Európa Futó Egyesület (KEFE) elképzelése emellett az, hogy visszahozza azt a korábbi versenyszellemet a Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóversenyre, amely jellemző volt a megmérettetésre, illetve, hogy elit atléták is részt vegyenek a küzdelmen. Az első három helyezett idén komoly pénzdíjban részesül, ezzel szeretnék motiválni az élversenyzőket a szervezők” – emelte ki Sárosdi Edit.

A megmérettetés április 28-án az észak-komáromi Városi Sportcsarnoknál rajtol, ahol közös zenés bemelegítéssel várják majd az indulókat a szervezők. Az 5500 méteres távon indulók 10 óra 15 perckor, míg az 10000 méteres verseny mezőnye 10 óra 30 perckor rajtol el. A cél pedig a dél-komáromi Jókai liget lesz.

Sárosdi Edit az is elmondta, hogy a verseny szükséges előkészületet már elvégezték. A rendőrkapitányság illetékesei biztosítják majd az útlezárásokat a mezőnynek, amely új útvonalon érkezik majd meg a Jókai ligetbe, érintve az új Csillagerődöt. A verseny teljes idején az Erzsébet híd egyik forgalmi sávját 9 óra 30 perctől egészen 11 óra 30 percig lezárják a rendőrök.

Az érdeklődők április 22-ig jelentkezhetnek a 45. Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóversenyre.Díjazás: 10000 méteren az első három női és férfiversenyző pénzdíjazásban részesül 300, 200, 100 euro.
5500 méteren a kategóriák első három női és férfi versenyző serleget kap.
Családi kategóriában az első három érmet szerez. Családi kategóriában az családtagoknak együtt kell beérkezniük.
A legjobb női ifjúsági versenyző elnyeri a HERCZEG GYULA vándordíjat.
A legjobb férfi ifjúsági versenyző pedig a KOREC DANIEL vándordíjat.
Az első három női és férfi egyetemi hallgató serleg díjazásban részesül.
10 kilométeren a határt először átlépő női és férfi versenyző 100 euro különdíjat kap, ha az első tíz versenyző között végez.
A legtöbb diákkal versenyző észak-komáromi középiskola Észak- Komárom város polgármesterének 300 euro értékű különdíjat vehet át, a legtöbb diákkal versenyző dél-komáromi középiskola pedig Dél-Komárom polgármesterének 100 ezer forint értékű különdíjában részesül.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020