Komáromé lett az év ipari parkja: két díjat hozott haza a város

Két díjat is hazahoztak a komáromiak az Év befektetője díjátadóról, amelyet a Pesti Vigadóban tartottak csütörtök este.

Átadták az Év befektetője díjakat csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2018-ban megvalósított kiemelkedő technológiai fejlesztéseiért.

Az év ipari parkja címet a komáromi érdemelte ki. A Duna-parti város önkormányzata 1998-ban nyerte el Ipari Park címet, amely akkor nyolcvan hektáros területen kezdte meg működését.

2015-től az immár százhúsz hektárra bővült ipari parkot választotta beruházása helyszínéül a lengyel Alumetal, a svájci Autoneum, a kínai BYD, valamint legutóbb a koreai SK Innovation is.

Ezen beruházások értéke meghaladja a 116 milliárd forintot és összesen több mint ezer munkahelyet teremtenek a városban – hangzott el az indoklásban. A díjat dr. Molnár Attila polgármester vette át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől, illetve Ésik Róberttől, a HIPA elnökétől.

Az év technológia-intenzív beruházása címet a Komáromban építkező, dél-koreai SK Battery Hungary Kft. kapta.

forrás: kemma.hu

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020