Testületi ülés a karácsonyvárás jegyében

-megszavazták a jövő évi költségvetési tervet –

Komárom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete december 17-én tartotta idei utolsó rendes ülését.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta: fontosnak tartja, hogy a képviselő-testület már decemberben tudja tárgyalni a következő év költségvetési tervét. Ez azt jelenti, hogy a januári ülésen elfogadott büdzsével rendelkezhet városunk, melynek léte elengedhetetlen a biztonságos, kiszámítható és kiegyensúlyozott működés szempontjából. A koncepciót ellenszavazat és tartózkodás nélkül 11 igennel fogadta el a testület.

– Komáromba napjainkba 80 milliárd forint fejlesztési tőke áramlik, Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa vagyunk. Az iparűzési adóból befolyó összeg talán valamivel meg is haladhatja az előzetesen feltételezett mértéket, további bizakodásra ad okot, hogy néhány napon belül új befektető érkezhet a parkba, ahol jelenleg a dél-koreai SK Innovation csoport hazánk legnagyobb zöldmezős beruházását hajtja végre.

A következő esztendők fejlesztései, beruházásai, így többek között az új Duna-híd megépítése, a Csillag erőd felújítása, a Családsegítő új épületének átadása, a múzeum átköltöztetése, a Brigetio Régészeti Park kialakítása, a Zöld Város program, a geotermikus projekt bevezetése, a 3 milliárd forintból megújuló intézményrendszerünk, az óvodáink udvarainak felújítása, a bölcsőde energetikai korszerűsítése, továbbá a folytatódó út-, utca- és járda-felújítási-, valamint közvilágítás-bővítési programunk, mind azt a célt szolgálják, hogy jól érezzük magunkat ebben a városban, hiszen a mi közös otthonunk Komárom – hangsúlyozta dr. Molnár Attila.

A főbb napirendi pontok között a testület tárgyalta és elfogadta a Komáromi Klapka György Múzeum vezetői álláshelyére kiírt pályázatot. Az intézmény igazgatói posztját a következő 5 évben is Számadó Emese tölti be. Az igazgatónő elmondta: büszke rá, hogy ilyen időszakban vezetheti a múzeumot, mikor néhány hónapon belül megkezdődhet az intézmény új épületbe való átköltöztetése, az ELTE tudásbázisának kialakítása valamint a Brigetio Régészeti Park megépítése.

A képviselők elfogadták a helyi Értéktár Bizottság munkájáról szóló beszámolót. Dr. Molnár Attila polgármester megköszönte a bizottság munkáját, külön kiemelte, hogy idén elkészült a helyi érékeket bemutató Érték és hagyomány című kiadvány magyar és angol nyelvű változata is.
(A kötet a következő linkről tölthető le: http://komarom.hu/downloads/ertek_es_hagyomany.pdf)

Végül egyebek mellett szó esett még a Komáromi Aprótalpak Bölcsőde éves munkájáról, a város környezetvédelmi programjának végrehajtásáról, valamint a téli hóeltakarítási munkák végrehajtásáról.

Az ülés a Színes Óvodába járó gyerekek karácsonyváró műsorával ért véget, dr. Molnár Attila polgármester pedig áldott békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánt valamennyi komárominak!

Olvasd el ezeket a cikkeket is!