Ülésezett a képviselő-testület

Komárom Város Önkormányzata újabb támogatásként 2019. január 1-től kívánja bevezetni, hogy az intézményi gyermekétkeztetés minden komáromi bölcsődei ellátásban és óvodai nevelésben részesülő gyermek számára ingyenes legyen, legutóbbi ülésén többek közt erről is döntött a képviselő-testület.

Dr. Molnár Attila polgármester a fentiekkel kapcsolatban elmondta, kiemelt feladatnak tartja a városunkban élő családok támogatását, erkölcsi és anyagi megbecsülését. Az önkormányzat az utóbbi években számos olyan intézkedést hozott, amelyek még inkább segítenek abban, hogy az itt élők közös otthonuknak tekinthessék Komáromot. Ilyen intézkedés volt többek között a friss házasok és az újszülött gyermekek családjainak támogatása, a kismamák és a diákok ingyenes utazása a helyi járatokon, a 70 éven felüliek szemétszállítási díjának átvállalása, továbbá bizonyos oltástípusok önkormányzati finanszírozása.
Az ülésen elfogadott, a legkisebbek ingyenes étkeztetését célzó rendelettel is a komáromi családok támogatására kívánunk még nagyobb hangsúlyt fektetni, ezzel is támogatjuk azt a kormányzati szándékot, amelynek köszönhetően már eddig is a gyermekek jelentős hányada térítésmentesen vehette igénybe ezt a szolgáltatást – tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat pályázatot írt ki a lakhatást biztosító és a helyi munkavállalást ösztönző „Esély otthon” projektben résztvevők támogatására. E témában néhány héten belül részletes tájékoztatást ad a városvezetés.

A testület tárgyalta a jövő évi Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj nyerteseiről szóló előterjesztést is.

Az ülés napirendi pontjai között szerepelt még a város településképi rendeletének elfogadása, valamint a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-vel kötött közszolgáltatási szerződés meghosszabbítása is.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020