Küzdelmes mérkőzésen lépett pályára vasárnap a Komárom VSE gárdája, amely a THSE-Szabadkikötő együtteséhez látogatott idegenbe. A találkozót a komáromiak kezdték jobban és szinte ki sem engedték a kezükből a meccs irányítását. Kőkemény összecsapások tarkították az első játékrészt, a küzdés azonban nem eredményezett gólt egyik csapatnál sem. A második félidőben hol az egyik, hol a másik kapu volt veszélyben, de találatig egyik fél sem jutott el. A 67. percben azonban egy beadás után Végh Tibor megszerezte a vendégvezetést, amely egyben a végeredményt is jelentette.

Bozsik Péter vezetőedző elmondta, hogy egy kellemetlen stílusban játszó ellenfél fogadta őket.

„Rendkívül agresszívan futballozott a hazai gárda és folyamatosan próbálták megakasztani a játékunkat. Ezzel együtt is, egész mérkőzésen mi irányítottuk a játékot. A szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy aki tovább tud koncentráltan játszani, amelyik csapat jobban figyel, az nyeri meg a mérkőzést. Hála Istennek nekünk sikerült kikényszeríteni az ellenfélnél egy hibát, aminek köszönhetően megszereztük, mint utólag kiderült a győztes gólt” – fogalmazott a komáromi tréner.

A győzelemnek azonban ára is volt, mivel Göblyös Dániel és Koronczai Benjamin után Hajba Tamás, Módi Viktor és Kiss Károly is csatlakozott a sérültek táborához, valamint Tóth Patrik eltiltás miatt nem léphet pályára a következő találkozón.

„Egy nehéz mérkőzést tudtunk megnyerni. A csapat végig nagyon koncentráltan játszott és megérdemelten győzött, gratulálok a fiúknak” – emelte ki Bozsik Péter.

A Komárom VSE együttese jelenleg a tabella negyedik helyén áll az NB III-as bajnokság nyugati csoportjában, hat győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel.