XXX. Tempós Nyári tábor, Jutalmazás és Övvizsga

Az elmúlt hétvégén Komáromban tartott edzőtábort Filep Imre 7. danos mester a Tempo Karate Egyesület szervezésében. A közel 80 részt vevő közül még voltak olyanok, akik az első, 1988-as nyári táboron is ott voltak. A táborban volt lehetőség a hosszabban gyakorolni a karate technikáit, elméletét, a versenyzést, váltott ellenfelekkel a küzdelmet, és a szakmai programok, versenyek mellett, strandolás is belefért a közel egyhetes összejövetelben. Mindenki a szintjének megfelelően edzhetett, s a több mint ötven vizsgázó sikerrel teljesítette a következő övfokozat követelményeit, a megjelent nagy létszámú érdeklődök előtt.  Kitüntették az előző tanévben kiemelkedő iskolai eredményt tanulókat: Lajos Lehel. Parai Márton. Horváth Attila. Gyöngyösi Mózes. Rigla Regina Amarilla. Gulyás Ferenc. Bazsó Ákos Viktor. Fülöp Dóra. Bencsik Nóra. Óvári Anna. Gyurcsovics Ádám. Filep Imre a jövőről elmondta, hogy egyrészt várják az újakat, fiúkat-lányokat egyaránt, Komáromban a Lehár Ferenc u. 7 sz alatti edzőtermünkben, hátfőtől-csütörtökig 17 órától a kezdő csoportokban 5 éves kortól 99 éves korig fiúkat-lányokat. Az önvédelemre és eredményes versenyzésre is képessé tevő fizikai- szellemi- lelki felkészítés mellett, az egészséges életmódra nevelés és a tiszteletet adni és kapni egyaránt képes értelmiségi létre való felkészítés. Nálunk jól ötvöződik a hagyományos tiszteleten alapuló keleti filozófia és a nyugati gondolkodás. A tradicionális karate-do mellett, – megfelelő felkészítéssel- versenyzési lehetőséget biztosítunk minden tagunknak. Versenyzőinket sikereik alapján ismertség és elismertség övezi itthon és a határainkon túl egyaránt. A sport mellett kiemelt figyelmet fordítunk a tanulásra és a szabadidő kellemes, hasznos eltöltésére is. Az edzések nyitottak, minden elkötelezettség nélkül kipróbálhatóak!

 

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020