Hamarosan elkészül a Kultsár iskola

Jó ütemben haladnak a Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola főépületének teljes épületenergetikai korszerűsítésével a szakemberek. A tervek szerint a beruházás augusztus végére készülhet el.Március végén jelentette be Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője és dr. Molnár Attila polgármester, hogy több mint 120 millió forintból teljesen megújul energetikailag Kultsár főépülete. A munkálatok nyár elején kezdődtek meg.Az épületenergetikai korszerűsítés főként hazai forrásból, valamint a Tatabányai Szakképzési Centrum támogatásából valósul meg. Egyebek közt elkészül az intézmény homlokzati, lábazati és csapadékvíz elleni szigetelése is, valamint az iskolához tartozó fitneszterem is korszerűsödik.Jelenleg is tart a bölcsőde teljes energetikai korszerűsítése, hamarosan TOP-os forrásból elkezdődik a Jókai Mór Gimnázium felújítása is, amely egy újabb kiemelt beruházás lesz. A tervek szerint pedig a következő hónapokban önkormányzati forrásból megújul a város valamennyi óvodájának játszótere is.

(a komaromhirado.hu cikke alapján)

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020