Legeredményesebb a Tempo csapat

 

Az elmúlt hétvégén, Vértesszőlősön került megrendezésre a tavaszi versenyszezon utolsó versenye, ahol a Tempo Karate Se tagjai befejezték a versenyzést.

Filep Imre 7.  danos mester vezetésével közel húsz versenyző indult, akik kiválóan szerepeltek. 27 érmet nyertek, többségében aranyat, és ezzel elhozták a legeredményesebb csapatnak járó kupát is.

A csapat igazi csapatként, szülők versenyzők egyaránt hatalmas buzdítással biztatták az éppen versenyzőket, nagyszerű hangulatot teremtve.

A nagy sikerrel elindított „Eddzen együtt a család” programból, pedig már a szülők is mutatják az újabb nagyszerű példát, három szőlő Németh Tibor, Ravasz Sándor, és Takács Márta is elindult, mindhárman sikeresen szerepeltek, érmeket nyertek.

A Tempónál továbbra sem az úgynevezett versenyistálló képzés folyik, hanem először megtanítják karatézni a gyermekeket, nagy hangsúlyt fektetve a karate hagyományos elméleti értékeire is, mint jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akaraterő, és ha valaki szeretne élversenyző lenni, vállalja az ezzel járó nagy megterhelést természetesen arra is van lehetőség, a saját minden igényt kielégítő edzőtermükben.

A folytatás, is mozgalmas: évzáró a Malomvölgyben, majd rövid szünet után edzőtáborral, küzdelmi kurzusokkal készülnek az őszi versenyszezonra, amelynek kiemelt eseménye lesz a decemberi Fudokan Európa bajnokság Szlovéniában.

Az eredmények:

Buzás Tamás kata 3. hely, kumite 3. hely. Csajághy Levente kata 2. hely kumite 2. hely. Farkas Attila Richárd kata 2. hely kumite 1. hely. Farkas Bence kata 1. hely kumite 2. hely. Gyurcsovics Ádám kata 3. hely. Köteles Ákos kata 2. hely kumite        3. hely. Nagy Alex kata 1. hely kumite 1. hely. Németh Tibor Dániel kata 1. hely kumite 3. hely Németh Tibor kumite 2. hely. Parai Márton kata 1. hely kumite 3. hely. Pataki Bence kata 1. hely kumite     1. hely. Ravasz Benedek kata 2. hely. Ravasz Sándor kata 3. hely kumite 3. hely. Rigla Regina Amarilla kata 3. hely kumite 1. hely. Takács Márta kata 2. hely kumite 2. hely

samucsapat.jpg

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020