Óvjuk a gyalogosokat!

Kérjük, fogadják meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési tanácsait!

A gyalogosnak elsősorban a járdán, ahol pedig járda nincs, ott a leállósávon, az útpadkán, vagy ha van kerékpárút, akkor ott kell közlekednie. Ez nem azt jelenti, hogy ha az adott útszakaszon van járda és kerékpárút is, akkor a gyalogos választhat, hogy hol közlekedik. Kötelessége a járdán gyalogolni. Azonban ha egyik sem található meg, és az útpadka közlekedésre alkalmatlan, akkor a gyalogos az úttesten is közlekedhet, de ezt a lehetőséget csak végső esetben lehet igénybe venni.

Amennyiben a gyalogosok az úttesten, vagy az úttest szélén közlekednek, akkor lakott területen belül lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon kell közlekedniük, lakott területen kívül mindig bal oldalon, a járműforgalommal szemben  gyalogoljanak.

Nagyon fontos szabály, hogy éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, az útpadkán, a leállósávon tartózkodó gyalogosnak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

Ha a gyalogos az út egyik oldaláról a másikra kíván átmenni, úgy elsősorban a kijelölt gyalogosátkelőhelyen kell átmennie. Ha nincs a közelben átkelőhely, úgy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között, egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

A gyalogosátkelőhely nem védett övezet! Igaz, hogy ott elsőbbsége van a gyalogosnak, ám ezzel élnie kell, és nem visszaélnie. Mit sem ér az elsőbbség, ha valaki hirtelen lép le a járdáról, és az arra közlekedő autó vezetője hiába fékez, már nincs ideje, hogy biztonságosan megadja az elsőbbséget.

A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs (pl. nincs gyalogos-átkelőhely), mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja.

Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud. Vannak olyan helyek is, ahol a gyalogosnak tilos átkelnie (pl.: híd, alagút, felüljáró úttestén stb.).

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA, ÓVJUK MAGUNK ÉS MÁSOK ÉLETÉT, TESTI ÉPSÉGÉT!

Olvasd el ezeket a cikkeket is!
Széchenyi 2020