Jó eredmények a tatabányai törvényszéken

2018. március 20. napján tartotta idei összbírói értekezletét a Tatabányai Törvényszék, melyen a 2017-es eredmények kerültek középpontba. Az értekezlet előtt dr. Handó Tünde, az OBH elnöke, dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke és dr. Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke sajtótájékoztatót tartottak, melyen a megyei sajtó képviselői vettek részt.

Dr. Csorba Zsolt Ödön a 2017-es évet értékelve elmondta, hogy a két éven túli ügyek vonatkozásában folyamatos csökkenő tendencia látható. Miközben 2014-ben még 410, addig 2017-ben már csak 229 ilyen üggyel dolgoztak a Tatabányai Törvényszéken.

Dr. Széplaki László kiemelte: tavaly a Tatabányai Törvényszékről érkezett a legtöbb ügy az ítélőtáblára, a büntető ügyeik harmadát innen kapták, ugyanakkor a régió törvényszékei közül a Tatabányai Törvényszéket érintően volt a legkevesebb a hatályon kívül helyezett ügyek aránya.

Dr. Handó Tünde beszélt többek között a nagy népszerűségnek örvendő Nyitott Bíróság országos programról is. 2017-ben a bíróságok összesen 2326 programot rendeztek, melyeken mintegy 60.000 fő vett részt. A Nyitott Bíróság keretében a Tatabányai Törvényszék a Tatai Patara történelmi fesztiválon a „Summáját írom Hegedűs pörének” című jogtörténeti színdarab előadásában is közreműködött. Az OBH elnöke kiemelte a „Digitális Bíróság” megvalósítását célzó fejlesztéseket is, melyek keretében tavaly Tatabányán 113, országosan 5497 új számítógépet szereztek be a bíróságok, Tatabányán 120, országosan 1934 új digitális diktafont vásároltak.

Olvasd el ezeket a cikkeket is!